Orosz kék
Elõször 1880-ban mutatták be Londonban. Valószínûleg az oroszországi Arhangleszkbõl származik; angol tengerészek vihették át a szigetországba. A múlt században még "arhangelszki kék" volt a neve, de hívták máltai és spanyol macskának is. Mellesleg soha nem derült ki, hogyan, milyen fajtákból alakították ki ezt a változatot. Amit biztosan tudunk róla, az csupán annyi, hogy Angliában a század végén mutatták be kiállításon, és miután ebbõl a fajtából csak nagyon kevés példánnyal rendelkeztek a tenyésztõk, angol kék macskával és kék sziámival pároztatták az állományt. Ez a meggondolatlan lépés az orosz kék különleges szõrzetének elvesztését eredményezte. A II. világháború után azonban a lelkes tenyésztõk sikeresen "helyreállították" az eredeti fajtát, s ma már viszonylag jó példányokat láthatunk a macskaszépségversenyeken. Félénk, csendes, nyugodt, szeretetre méltó, jól alkalmazkodó állat. Gazdájához nagyon ragaszkodik, kifejezett szobacica. Az orosz kék elég tartózkodó, csak az általa ismert emberben bízik. Nagyon kezes, türelmes, szép szóval szinte mindent el lehet érni nála, halk hangja még tüzeléskor sem kellemetlen. A fajta karcsú, középerõs testfelépítésû, a farka viszonylag hosszú, és csúcsban végzõdik. Szõre rövid, tömött, eláll a testétõl, ezüstöt csillogása a fóka prémjére emlékeztet. Mivel a szõr nem fekszik a testfelületre, elõször ellentétes, majd a helyes irányba kell fésülni. Feje lapos, rövid, homloka egyenes vagy enyhén kidomborodó. Zöld, mandulaformájú szeme van. Füle nagy és hegyes. |