Ebben a konkrét esetben nem lehet egyértelműen megmondani, mi okozta a kiscicák nagyfokú különbözőségét. A kérdésben szereplő mindkét lehetőség felmerül magyarázatként.

Először a génekről. Mivel a nőstény macska nem fajtiszta, felmenőitől színére, mintázatára, méreteire és egyéb tulajdonságaira vonatkozóan eltérő géneket örökölt. Ha már szülei, nagyszülei, stb. is afféle „játszótéri keverékek” voltak (bár ez inkább kutyák esetében alkalmazott fogalom), a nőstény DNS-e számtalan variációs lehetőséget rejt.

És ne feledkezzünk meg a boldog apáról sem! Ha a két párzani vágyó ifjú állat az utcán ismerkedett meg, nagy a valószínűsége annak, hogy a kandúr sem fajtiszta, azaz szintén igen vegyes géneket hordoz.

Ilyenkor aztán mind a hímivarsejtekbe, mind a petesejtekbe eltérő genetikai anyag jut. Ha például csak a mintázatot tekintjük, elképzelhető, hogy az „anyai nagymama” például foltos volt, míg az „anyai nagypapa” csíkos, így a nőstény macska egyik petesejtjébe a foltos, a másikba a csíkos mintázatért felelős gén-altípus (allél) kerül. Ugyanígy a kandúr hímivarsejtjébe is más-más allélok juthatnak, és csak a természet szeszélye dönti el, hogy az így megfogant kiscicák melyik ősükre hasonlítanak majd leginkább.

Akadályverseny

Másrészt viszont tudjuk azt is, hogy a nőstény macskák ivarzása avagy tüzelése elhúzódó, 6-8 napig is eltart, és a párzás hatására következik be náluk az érett petesejtek felszabadulása, a tüszőrepedés. Mivel egyszerre több petesejt is éretté válik, egy alomban szinte mindig több kiscica jön világra, így jogosan merül fel a kérdés: származhatnak-e több apától?

A válasz igen, bár ez nem túl gyakori. A nőstény macska ugyanis a sikeres párzást követően hamar elveszti szerelmes kedvét, így nincs könnyű dolga a második lovagnak. Ha mégis sikerül rábírni a nőstényt a légyottra, bekövetkezhet a második (sőt, ily módon akár többedik) apától való megtermékenyülés is.

Van azonban egy másik jelenség is, amely nehezíti a második apajelölt hímivarsejtjeinek dolgát. Emlősöknél ugyanis (így embernél is) párzást követően a méhbe jutott ondófolyadék az amúgy is igen szűk méhnyak-csatornában létrehoz egy dugószerű képződményt, amely megakadályozza, vagy legalábbis megnehezíti más spermiumok áthatolását. Ennek evolúciós értelme, hogy az elsőként célt ért hím szervezete ekképpen gondoskodik saját génállományának továbbörökítéséről még csapodár nőstény esetén is.

Összefoglalva tehát a genetikai sokféleség is lehetséges magyarázat az egy alomban született kiscicák különbözőségére, azonban nem zárható ki az sem, hogy egy különösen életképes hím képes volt elhárítani az elé gördített természeti, biológiai akadályokat, és másodikként (harmadikként, stb.) is megtermékenyítette a már mástól viselős nőstényt.