Mihelyt észreveszi a kutyát, rögtön az általánosan ismeretes, jellemzõ ívben, az u.n macskahátban púposodik ki a dereka. Szemében harag villámlik, vagy hirtelen föllobbanó bátorság, mellyel bizonyos utálat párosul. Már messzirõl köpköd rá, s talán szökni, menekülni akar: - a szobában fölugrik az ablakdeszkára, a kályhára, vagy ki akar szaladni az ajtón. De ha kölykei vannak, s a kutya közel jön vackához, akkor rettenetesen nekimegy, egyetlen ugrással a fején terem, és szánalmasan összekarmolja az arcát, szemét.

Ha megtámadja a kutya, akkor fölemeli a lábát, kiereszti a karmait, s nem tágít. Ha a háta még szabad, akkor nem aggódik, mert oldalát az ütéseivel védheti. Lábait kéz gyanánt tudja használni. Öt, sõt több kutya is rátörhet és rendszeresen ostromolhatja, anélkül, hogy tágítana. Egyetlen ugrással átvethetné magát rajtuk, de tudja, hogy akkor veszve van, mert a kutya utóléri.

Ha a kutya visszavonul, anélkül, hogy megtámadta volna, akkor gyakran nyugodtan ülve marad, azonban ha a kutyák tízszer ismétlik a támadást, mindannyiszor szembeszáll velük.

Némely példány él az alkalommal, és gyorsan fölmászik valami közeli magas helyre. Ott fönt aztán leül, összekuporodik, s félig lehunnyt szemmel néz le ellenségére, mintha csak azt gondolná, hogy ki a kincsét a szívében hordja, az egész nyugodtan nézheti az aljas világ üzelmeit. Tudja, hogy a kutya sem mászni, sem olyan magasra ugrani nem tud. De ha ember akarja megfogni, akkor feljebb mászik és megugrik: tõle már jobban fél.

A szabad, nyílt mezõn üldözött macska, ha érzi erejét, villámgyorsan visszafordul és nekiugrik a kutyának, amitõl ez rémült futásnak ered. Egyik-másik macska föltétlenül gyûlöli a kutyát, s mindjárt ráugrik, megragadja a fején, és karmaival mindíg a szemébe vág.

Van olyan macska, mely kizárólag a konyhában él, és sohasem megy a szobába. Az ilyen sohasem tûri meg a kutyát a konyhában, mert ott õ akar úr lenni!"