Figyelemre méltó, hogy a macskának a hangja mennyire hajlékony. "Különféle módon nyávognak, másként, ha valamit kérnek, másként, ha szerelmeskednek, és ismét másként ha civakodnak vagy marakodnak."- mondja Gesner is egészen helyesen. A kutya korántsem tud a hangjával annyit kifejezni, mint a macska. Hangja az ismeretes "miau", a legkülönbözõbb módon szól: majd rövid, majd hosszú, majd elnyújtott, majd szakgatott nyávogás, mely amellett panaszos, esdõ, követelõ és fenyegetõ szinezetet ölthet, de a miau ráadásaként, még ki nem fejezhetõ egyéb dolgokkal is bõvül, melyek alkalom adtán oly szívhez szóló dallammá olvadnak össze, hogy az ember majd a haját tépi a nagy gyönyörûségtõl. Ebben a hangban morgó, rikácsoló, tompán bömbölõ hangok kavarognak, s benne van a macskák sajátságos fúvása és tüsszögése is.

A macska - mondja Darwin - érzelmeit fejezi ki a hangjával, s kedélyének vagy indulatának különbözõ izgalmait legalább hat vagy hét különbözõ hanggal adja tudtunkra. Megelégedését kifejezõ dorombolása, melyet éppúgy hallat a belégzés, mint a kilágzés alkalmával, egyike a legsajátosabb hangoknak.

"Nagyon kétlem - -írja Marshall - hogy a házi állatok között csakugyan a kutya beszéde a legfejlettebb -e, én csaknem hajlandó volnék a macskának ítélni oda a pálmát. Köpködését és dorombolását nem is tekintve (habár az eközben megszólaló hangok is nagyon kifejezõk), míly végtelenül sokoldalú a nyávogása, melynek minden esetben való értelmét még az is kiérezheti, aki különben nem nagy megfigyelõje az állatoknak.
Dühös morgása, kicsinységéhez képest, valósággal rettenetes. Ha a macskát hívjuk, õ is felel, mégpedig egész sajátáságos hangnemben. Ezt kutyáknál sohasem tapasztaltam, legfeljebb szelid madarakon, papagájokon épp úgy, mint az éneklõ madarakon. Hát még mily végtelen változatosság van a macska hangjában éjjel, a párosodás idejében!"